Kerékpáros pihenők

Kezdőlap » Kerékpáros pihenők

Abért-tó

Lukácsháza és Kőszeg között, az Abért-tónál (a Gyöngyös-patak árvízvédelmi tározója) készült a Veloregio-projekt keretében a pihenőhely. Térkép, tárolók, asztalok, padok várják a kerékpáros turistákat, akik körbesétálhatják a két tavat is.

A pihenőt a tó mellett találjuk

Kőszeg

Kőszegen a Szabóhegyi út mentén (amely a hegyek illetve Cák irányába vezet) az úgynevezett szénsavas kútnál találjuk a Veloregio-projekt másik kerékpáros pihenőhelyét. Felszerelése hasonló: padok, asztalok mellett kerékpár-szerelő állvány is a biciklisek rendelkezésére áll.

A pihenőhely Kőszeg határában

Sorokpolány

Sorokpolányban, Szombathely irányában haladva a géptelep melletti utcában jobbra (Vasvár fele balra) letérve egy murvás-köves után találjuk a kerékpáros pihenőt, amely tárolóból, illetve asztalokból és padokból áll. A pihenőhely egy korábbi kerékpáros projekt kertében létesült.

A sorokpolányi pihenő

Cák

Cákon a Petőfi utcában található kisebb pihenő- és sátrazóhely, vizesblokkal és kis konyhával. A megálló a Közösségi ház udvarában található, nyitvatartási ideje: április 1-től – október 31-ig.
Elérhetősége: 9725 Cák Petőfi Sándor utca 30. (Fehér Csabáné +36-20/246-0180)
Friss információk a község honlapján.

A közösségi ház mellett találjuk a pihenőhelyet

Köztársaság tér 10


Sárváron a várost elhagyva, a Hegyközség Rába felőli oldalán található a pihenő.

Sárvár-Hegyközség, Celli út

A pihenő Sárvár-Hegyközségben

hu_HUHU